Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Egy mai kormányhatározat mondja ki, hogy azonnal 1 milliárd forintot, 2012-13-ban pedig további 4 milliárdot kell a MÁV vasúti dolgozóinak pénzügyi ösztönzésére biztosítani. A bónusz oka egyelőre ismeretlen.
A Magyar Államvasutak talpra állításához alsó hangon szükséges mintegy 300 milliárd forintos állami szerepvállalás (például: szanálás, állami hitelátvállalás stb.) az idén biztosan elmarad, és az állami cég pénzügyi rendbetétele a jövő évi költségvetésben sem szerepel. A Magyar Közlönyben ma megjelent kormányhatározat is legfeljebb csak pillanatnyi hangulatjavításra elegendő - vagy arra sem.
A megjelent kormányhatározat úgy rendelkezik, hogy a MÁV Zrt., a MÁV-START Zrt., a MÁV-GÉPÉSZET Zrt., valamint a MÁV-TRAKCIO Zrt. minden jelenlegi vasúti dolgozójának pénzügyi ösztönzésére (járulékaival, közterheivel együtt számítva) 1 milliárd forintot fordít. Ezt az összeget a rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére át kell csoportosítani a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez, amelynek ezt azonnal ki is kell utalnia a MÁV-cégeknek.
Megkerestük ez ügyben a MÁV-ot, ahol annyit közöltek, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékes nyilatkozni. A tárcánál viszont sem az összegről, sem az intézkedés okáról és hátteréről nem tudtak felvilágosítást adni. Pedig a kormányrendelet utasítja a nemzeti fejlesztési minisztert arra is, hogy a jövő év február végéig dolgozza ki azt a javaslatot, mely 2012–2013-ban (járulékaival, közterheivel együtt összesen) 4 milliárd forint, hasonló célú felhasználását biztosítja.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.