Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A helyiadó-törvény alá vonnák a Magyar Nemzeti Bankot a jövő évi adócsomaghoz benyújtott egyik módosító indítvány szerint. A legnagyobb teher, az iparűzési adó nem érintené ugyan az MNB-t, de a többit nem úszná meg – írja a Napi Gazdaság.
Mindez azt jelentheti, hogy a jegybanknak építményadót kell majd fizetnie a kerületi önkormányzatnak a hasznos négyzetméter alapján.
Helyi adókkal kapcsolatban nem ez az első ötlet: többek között Rogán Antal ötödik kerületi polgármester vetette fel a közösségi közlekedési adót, amelyből százmilliárd forint bevételt reméltek – a kormány végül nem támogatta a javaslatot.
A termőföld is adómentes maradhat, bár korábban azt is teleknek minősítették volna, hogy az önkormányzatok adót szedhessenek az után is. A javaslatot végül olyan gyorsan tüntették el, mint ahogy megjelent – fogalmaznak a Napi Gazdaság cikkében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.