Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
November végén jár le annak a támogatási kérelemnek a határideje, melyet a juh- és kecsketartók adhatnak be elektronikus jelölőeszköz beszerzéséhez - közölte tájékoztatójában a Magyar Agrárkamara.
Közleményük szerint a dotáció az állatok jelölésére vonatkozó uniós kötelezettség teljesítését segíti, az alkalmazott elektronikus jelölőeszköz beszerzésének költségeihez utólag ad segítséget. A támogatás keretösszege 800 millió forint. A szubvenció felső határa a támogatási időszak alatt állattartónként 10 ezer eurónak - ami jelenleg több mint 3 millió forint - megfelelő összeg évente, az állatlétszámtól függetlenül.
A támogatás kizárólag a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által engedélyezett elektronikus jelölőeszközök beszerzéséhez igényelhető. A támogatás csak azokat a juh- és kecsketartókat illeti meg, akik szerepelnek a Tenyészet Információs Rendszerben, és eleget tesznek az idevonatkozó rendelet előírásainak, továbbá legalább 10 állattal rendelkeznek.
A támogatási kérelem november 30-ig postázható a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által rendszeresített és a honlapján közzétett formanyomtatványon, az MVH székhely vagy lakóhely szerint illetékes megyei kirendeltségéhez. A határidő jogvesztő - emlékeztet a Magyar Agrárkamara.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.