„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Századvég Gazdaságkutató elnöke szerint Magyarország leminősítéséért 40 százalékban az eurózónára nehezedő nyomás és 40 százalékban a magyar gazdaságpolitika okolható, a kormány által emlegetett spekulánsok és egyéb tényezők legfeljebb 20 százalékban tehetők felelőssé a helyzetért.
A hitelminősítők adósságdinamikát néznek, ennek alapján indokolt volt Magyarország leminősítése, mondta Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató elnöke a Hír Tv hétfő esti műsorában az Index beszámolója szerint. Szerinte Magyarországon mindössze technikai adósságcsökkentés történt a nyugdíjpénzekből, valójában stabil az adósságszint az év eleje óta. Úgy vélte, jövőre recesszió várható és kételyeket ébreszt az is, hogy az államháztartás hiányát három százalék alatt tudjuk-e tartani.
Heim a műsorban azt mondta, a piaci szereplők többsége abban érdekelt, hogy Magyarországnak jobban menjen. Nincsen akkora spekulatív támadás a forint ellen, mint amit mi gondolunk, ráadásul ha a magyar gazdaságolitika tökéletesen jól viselkedne, akkor spekuláció sem lenne a forint ellen, tette hozzá.
Heim úgy vélte, koherens gazdaságpolitikára lenne szükség, a gazdaságpolitikai eszköztár alkalmazása ugyanis nagyon gyenge. Szerinte nem tarthatóak a kormány jövő évi költségvetésének főbb számai, és erre idővel ők is rá fognak jönni. A közgazdász szerint gazdaságpolitikai korrekcióra van szükség, előbb-utóbb pedig személyi kérdések is felmerülhetnek, amit adott esetben akár a piac is kikényszeríthet.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A négy éve veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.