szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nemzetgazdagsági miniszter felkérést kapott a kormány részéről, hogy még ezen a héten a jusson megállapodásra a munka törvénykönyve kapcsán a szakszervezetekkel kapcsolatban - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.

Az MTI információi szerint Matolcsy György még a héten lefolytatja az egyeztetéseket a szakszervezetekkel és várhatóan pénteken közös sajtótájékoztatón jelentik be a tárgyalások eredményeit. 

Szerdán Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke bejelentette, hogy felfüggesztik péntektől tervezett gördülő figyelemfelkeltő akciójukat. A szakszervezeti tömörülés elnöke szerint  a kormánnyal a munka törvénykönyvről folytatott tárgyalások mára olyan előrehaladott állapotba kerültek, és olyan közel vannak a megállapodáshoz, hogy "jó szándékuk" jeleként felfüggesztik az útlezárással járó figyelemfelkeltő akciót, amely elsőként a fővárost és a dél-alföldi régiót érintette volna.

A tárgyalások részleteiről szólva Gaskó István kiemelte, a megállapodásban kollektív jogok, szakszervezeti jogok szerepelnek, s bár a háromoldalú párbeszéd még megoldatlan és a kedvezményes nyugdíjakkal kapcsolatos követelés teljesítetlen, de már igen közel a megállapodás, ezért a pénteki útlezárásokat felfüggesztik. Megvárják, hogy mi történik a héten a törvénykönyv tárgyalásain, s amennyiben semmi vagy nem elégséges az eredmény a munkavállalók javára, akkor a gördülő tiltakozó akciót a jövő héten folytatják.

Ha azonban megszületik a megállapodás a munka törvénykönyvéről, akkor a két követelés fenntartása mellett mérlegelik majd, hogy ezekben a tárgyalások mennyire eredményesek, és attól függően gördítik tovább az akciósorozatot - mondta. Emlékeztetett: a figyelemfelhívást negyven napra hirdették meg.

Orbán Viktor és Gaskó István szerda reggel megegyezett, hogy költségvetési forrásból kifizeti a kormány a MÁV Cargo eladásából a vasutasoknak járó privatizációs bevételt.

Az Országgyűlés november 9-én kezdte tárgyalni a kormány új munka törvénykönyvre vonatkozó előterjesztését, amelyet már a beterjesztés előtt és azt követően is több szakszervezet és az ellenzéki pártok is kritizáltak.

November 4-én a LIGA Szakszervezetek tartott országos forgalomlassító demonstrációt a munka törvénykönyve és a nyugdíjrendszer átalakítása miatt. Giró-Szász András akkor azt nyilatkozta, hogy a kormány határozott és eltökélt eredeti céljainak végrehajtásában, és fenn kívánja tartani az új munka törvénykönyvével kapcsolatos álláspontját.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!