Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai kormány várakozása szerint magasabb lesz a nyersolaj ára az idei utolsó negyedévben és a jövő év egészében az eddig vártnál.
Az amerikai kormányzat tájékoztató hivatalának (EIA) kedden közölt decemberi előrejelzése szerint a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti átlagára 98,0 dollár lesz 2012 első negyedévében. Ez 8,1 százalékkal magasabb ár, amivel az EIA novemberben számolt.
A hivatal a jövő év egészére is 98,0 dolláros átlagos olajárat vár, ami 6,9 százalékkal múlja felül a novemberi becslésben szerepelt szintet. Az EIA 4,5 százalékkal fölfelé módosította, 93,82 dollárra változtatta a WTI folyó negyedévi átlagos árára vonatkozó előrejelzését is.
A WTI ára novemberben 80 dollár alatt állt, kedden este 24 cent emelkedéssel 101,23 dolláron jegyezték az olajfajta hordóját. Az EIA az után módosított előrejelzésén, hogy kedvezően alakul a kereslet-kínálat az Egyesült Államokban, illetve felerősödött az a várakozás, hogy hamarosan megoldás születik az euróövezeti adóssággondokra, amelynek a hatására élénkülhet a kereslet.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.