Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Felszámolási eljárás indult a ballószögi székhelyű, repülőgépgyártással foglalkozó Corvus Aircraft Kft. ellen - írja a gazdasag.hu információira hivatkozva a Napi Gazdaság.
A 2004-ben alapított cég korábban négy gyártócsarnokban, 3500 négyzetméteren végezte tevékenységét, 40 dolgozót alkalmazott - írja a Napi Gazdaság. A sportrepülőket előállító társaság egyik gépe lezuhant 2007-ben, idén áprilisban pedig őrizetbe vették a cég vezetőit üzletszerűen elkövetett csalás miatt.
A vád szerint a társaság fejlesztési pályázatokon indult, majd egymilliárd forintot meghaladó költségeit fiktív számlákkal igazolta, így az EU-nak 132 millió forint, a magyar költségvetésnek pedig 38 millió forint kárt okozott.
A kft. tavaly nem adott le mérleget, 2009-ben 297 millió forint, 2008-ban 475 millió forint árbevételt ért el, mindkét évben néhány milliós nyereséggel. A kft. tulajdonosai magánszemélyek, korábban a cég tagja volt a Kisvállalkozás-fejlesztési Pénzügyi Zrt., de tavaly megszűnt a tulajdonviszonya.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.