Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Megbízható, stabil befektetőnek tartják a Templeton alapot banki elemzők. A Napi Gazdaság információja szerint az amerikai befektetési alap több mint ezer milliárd forintnyi magyar államkötvényt tart a portfóliójában.
Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a Templeton nagyon megbízható, patinás alap, amelynek magyar piaci jelenléte évtizedes múltra tekint vissza. Úgy gondolja, hogy ebből a szempontból jó kezekben vannak a magyar állampapírok.
Azzal kapcsolatban, hogy a napilap szerint a Templeton az elmúlt fél évben vásárolt hatalmas mennyiségű magyar állampapírt, Suppan Gergely úgy vélekedett, hogy az utóbbi időben globálisan nőtt meg az alapkezelő vagyona, mivel rengeteg pénz áramlott a Templeton alapokba. Az alapkezelő valószínűleg változatlan súllyal szerepeltette a portfóliójában a magyar eszközöket, ezért vett magyar kötvényeket is.
A TakarékBank elemzője szerint veszélyt csak akkor jelent, hogy ennyi állampapír van egy kézben, ha a Templeton mögött álló befektetők tőkét vesznek ki az alapokból, és ezért csökkenteni kell az állományt.
Kovács Mátyás, a Raiffeisen Bank elemzője úgy véli: a Templeton befektetői gyaníthatóan "nagyon képben vannak" Magyarországgal kapcsolatban, és nem spekulatív, rövid távú befektetésnek szánják a magyar állampapírokat.
Nyilván ők is tisztában vannak azzal, hogy ha ilyen nagy mennyiségű állampapírt öntenének a piacra azzal a szándékkal, hogy megszabaduljanak tőle, akkor csak jelentős veszteséggel tudnának kiszállni - mondta az elemző.
Véleménye szerint pozitív az, hogy ezek a befektetők valószínűleg hosszú távra terveznek, de fontos, hogy az ország iránti bizalmuk kitartson. Negatív viszont az, hogy ha a Templeton valamilyen okból megvonná a bizalmat Magyarországtól és eladná ezt a portfólióját, ekkora mennyiséggel nagymértékben tudja a piacot elmozdítani, ez pedig mindenképpen erős kockázatot jelent - fejtette ki az elemző.
Kovács Mátyás szerint kézenfekvő, hogy miért vett magyar állampapírokat a Templeton: azért mert a tengerentúli hozamokhoz képest ezeken sokkal jobb hozamokat tud elérni. Csak arra kell ügyelnie, hogy ezt az árfolyamveszteségen "ne bukja el" - tette hozzá, vagyis egy trendszerű forintgyengülésnek valószínűleg "nem örülne" a befektető.
A Raiffesen elemzője elmondta azt is, hogy nem tudható pontosan a magyar állampapírok tulajdonosi köre, de piaci köröknek feltehetően képük van róla, hogy mennyi lehet a Templetonnál.
Az Államadósság Kezelő Központ október végi adatai szerint a központi költségvetés adóssága 20 767 milliárd forint, amely fele-fele arányban deviza és forintadósság.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.