Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egyre több település gondolja úgy: ha nem muszáj, nem érdemes fizetni a közműszolgáltatásokért, a kormány úgyis beavatkozna, ha nagy baj lenne - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
Mint ismeretes Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt javasolta, hogy többek közt az önkormányzati intézményekben ne lehessen kikapcsolni a közműszolgáltatást akkor sem, ha nagy tartozás halmozódott fel.
A lapnak több áram- és gázszolgáltató megerősítette: adósai listáján jelentős tételt tesznek ki az önkormányzati társaságok. A Dalkia Energia Zrt. például nyolc intézményben korlátozza, illetve állítja le a szolgáltatást 65 millió forintos kinnlevőség miatt. Ezek a nagyatádi városi, a barcsi, mátészalkai, csengeri, nagykátai és váci megyei fenntartású intézmények voltak, amelyek közül végül hattal sikerült megállapodni a korlátozás életbe léptetése előtt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.