Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Mélyebb a válság Portugáliában, mint amire korábban számítottak: a hazai össztermék 0,6 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben - derül ki a statisztikai hivatal pénteken közzétett adataiból. Az első becslésben még 0,4 százalék visszaesés szerepelt.
Az első negyedévben 0,6 százalékkal, a másodikban 0,2 százalékkal zsugorodott a gazdaság.
A 78 milliárd eurós nemzetközi pénzügyi csomagért cserébe a portugál kormány szigorú takarékossági intézkedéseket vállalt, ami miatt a gazdaság a demokratikus átalakulás, 1974 óta a legmélyebb válságba kerülhet. A kormány prognózisa szerint az év egészében 1,6 százalékkal, 2012-ben 3 százalékkal csökken a GDP.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.