Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A német pénzügyminiszter szerint Nagy-Britannia elzárkózása az uniós csúcson kötött megállapodástól nem végleges döntés, a britek akár később is csatlakozhatnak a gazdaságpolitika szorosabb összehangolását előirányzó új szerződéshez.
„Remélem, hogy Nagy-Britannia bejön a nyitott kapun” – mondta Wolfgang Schäuble a német közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a Brüsszelben elhatározott változtatásokat úgy viszik véghez, hogy az új együttműködési forma beilleszthető legyen az Európai Unió (EU) rendszerébe, Nagy-Britannia így bármikor csatlakozhat. Wolfgang Schäuble hozzátette: Németország továbbra is számít Nagy-Britannia uniós szerepvállalására, azt kívánja, hogy London integrációpárti politikát folytasson, és nem értékeli az uniós egység megbomlásaként a szigetország elzárkózását.
A német pénzügyminiszter egyúttal szorgalmazta az előző pénteken elfogadott terv gyors végrehajtását. A pénzügyi piacok bizalmát vissza kell szerezni, „ezért most nem dőlhetünk hátra” – mondta. A fiskális unió megteremtése „nem megy máról holnapra”, de a bizalmat „viszonylag gyorsan ” helyre lehet állítani.
A pénteken véget ért uniós csúcson elfogadott menetrend szerint 2012 márciusáig kormányközi szerződést kötnek a költségvetési politika szorosabb összehangolásáról. A megállapodáshoz a huszonhetek közül egyedül Nagy-Britannia nem csatlakozott, kilenc ország parlamentje jóváhagyását kéri. Az új szerződéssel kialakuló rendszer az EU működéséről szóló lisszaboni szerződésben megalkotott szabályrendszerrel párhuzamosan működik majd.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Magyar Péter magára vette.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.