Hátraarcot csinált az IMF és az EU - percről percre
Utolsó frissítés:
Az MNB-törvény tervezett módosítása miatt pénteken váratlanul megszakadtak a Magyarország és az IMF/EU közötti megbeszélések a magyar hitelkérelemről; az unió részéről az egyeztetések megszakítása Olli Rehn EU-biztos személyes döntése volt. A Fidesz délelőtt rendkívüli frakcióülést tartott az ügy miatt, a parlamentben pedig egyik percről másikra lekerült a parlamenti napirendről az MNB és a PSZÁF egyesítésének javaslata. A tárgyalások megszakadásának hírére gyengült a forint és esett a BUX.
Most érkezett
Kedden is üléseznek majd
A tervezett hétfő mellett kedden is tart ülést az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők a jegybanktörvény és a házszabály módosításáról szóló javaslatok részletes vitái mellett a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvényjavaslat részletes vitáját is lefolytatják egyenként 4 óra 20 perces időkeretben - döntött a házbizottság.
Percről percre
Házszabály-módosítás: kivonultak az ellenzékiek
Az MSZP és az LMP is kivonult a házbizottság üléséről, arra hivatkozva, hogy a Fidesz felszámolta a parlamenti demokráciát.
Fidesz: rendkívüli lesz a jövő hét
Rendkívüli hét lesz a jövő hét – mondta egy kormánytag a Fidesz frakcióüléséről távozóban a hvg.hu munkatársának. A pártvezetés arról számolt be a képviselőknek: annyira változékony a helyzet, hogy egyelőre csak a hétfői menetrendet látják előre a parlamentben, de az biztos, hogy annyi teendő van, hogy még a törvényhozást felgyorsító Házszabályt módosító javaslat elfogadása esetén is éjszakázni fognak.
Forrásunk nem érti a sajtóban megjelent híreket, mert nem tárgyalni, hanem „egyeztetni” volt itt az IMF, és ezek egyelőre informálisak voltak, így szerinte meg sem szakadhattak.
Kormányszóvivő: csak informálisak voltak a megbeszélések
A kormányszóvivői iroda pénteken azt közölte, csak informális tárgyalások zajlottak az IMF-fel és az EU-val, a formális egyeztetések januárban lesznek.
Jobbik: ez nem végleges szakítás
A Jobbik szerint azért nem tekinthető véglegesnek a kormány és az IMF "szakítása", mert a kormány eddig is "az IMF kottájából fújta a megszorításokat".
Az ellenzéki párt ezzel szemben már vissza sem engedte volna az országba a valutaalap delegációját, akiknek személyében Z. Kárpát Dániel szerint "gyarmatosítók érkeztek Magyarországra tárgyalásnak álcázva tevékenységüket".
A Jobbik szerint bár nyilvánvalóan lesznek "tárgyalási súrlódások", de ettől nem állt helyre Magyarország gazdasági szuverenitása, meg kell várni, hogy mit hoznak a következő hetek és hónapok.
Esett a forint kora délután
A korábbi 301 forint helyett már közel 305 forintot ér egy euró.
Csak fél óráig tartott a Fidesz frakcióülése
Véget ért a Fidesz frakcióülése, amelyet az IMF-megbeszélések megszakadása miatt tartottak. A mindössze nagyjából félórás ülés után a távozó képviselők semmit sem árultak el arról, miről volt szó.
Eltitkolták a bankvezérek elől
Gyors és fájdalommentes IMF-megállapodást sürgettek a hazai bankvilág vezetői Orbán Viktornál és a nemzetgazdasági miniszterénél egy pénteki délelőtti találkozón, melyen értékelték a tegnapi bankszövetségi megállapodást és a további együttműködés kereteiről beszélgettek.
Emiatt verte ki a biztosítékot az MNB-törvényterv
Az előzetes és érdemi konzultáció hiánya is közrejátszott abban, hogy az IMF és az Európai Bizottság (EB) delegációja is idő előtt távozott Budapestről. Úgy tudjuk, a kifogásolt tervezet szembemegy az uniós alaptörvény 130-as cikkelyével, amely az EKB és a nemzeti bankok teljes függetlenségét írja elő minden uniós tagállamban. Brüsszel ennek esetleges sérülése miatt döntött a tárgyalások felfüggesztése mellett.
Az MNB-törvényterv miatt álltak fel az asztaltól
Az MNB-törvény miatt szakadt meg váratlanul az új hitelkérelmünkről folytatott tárgyalás, nyilatkozta a hvg.hu-nak Amadeu Altafaj Tardio, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosának szóvivője. Az egyeztetések megszakítása Olli Rehn személyes döntése volt.