szerző:
MTI

Elfogadta az Európai Bizottság által is kifogásolt pénzügyi stabilitási törvényt a parlament péntek délután. A törvény több ponton változtatott a magán-nyugdíjpénztári tagokra vonatkozó szabályokon.

A gazdasági stabilitási törvényt - amely eredetileg a pénzügyi stabilitás címet viselte, ám egy fideszes módosító indítvány megváltoztatta - a kormánypárti frakciók támogatásával fogadta el a Ház. A Jobbik nemmel szavazott, az MSZP és az LMP képviselői nem vesznek részt az ülésen.

A törvény szerint a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagdíjfizetés azok esetében, akik fenntartották magánpénztári tagságukat, az általuk fizetett tízszázalékos nyugdíjjárulék az állami nyugdíjkasszába kerül. Újra megnyitották ugyanakkor az állami pillérbe való átlépés lehetőségét a 102 ezer magánpénztártag előtt.

Az elfogadott jogszabály szerint ők jövő év március végéig kezdeményezhetik visszalépésüket az állami nyugdíjrendszerbe. A visszalépők a tagdíjkiegészítésként befizetett összeget, valamint a reálhozamukat felvehetik, önkéntes pénztárba, illetve a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrejövő egyéni számlájukra utalhatják.

Ugyanakkor a parlament arról is döntött, hogy a magánpénztárban maradók állami nyugdíjjogosultságot kapnak. Ezt - vagyis az ezzel ellentétes szabály eltörlését - arra hivatkozva kezdeményezte a kormány, hogy mivel a magánpénztártagok által fizetett nyugdíjjárulék az állami nyugdíjkasszába kerül, annak állami nyugdíjjogosultságot kell keletkeztetnie.

A nyugdíjrendszer alapvető szabályait is rögzítő, január 1-jétől hatályos törvény szerint az állami nyugdíjrendszerben az ellátási jogosultság alapja a nyugdíjjárulék fizetése, az állam pedig garantálja a nyugdíjak kifizetését, és biztosítania kell a reálértéküket.

A parlament által pénteken elfogadott jogszabály azt is rögzítette, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egykulcsos. Az ország gazdasági stabilitásáról szóló jogszabályban lefektetett államadósság-csökkentési szabályt először a 2016-os költségvetés elkészítésénél kell alkalmazni, addig a 2011. tavaszi konvergenciaprogramban rögzített hiányszámok szerint kell tervezni a büdzsét.

A jogszabály rögzíti az államadósság-csökkentés szabályait, az Államadósság-kezelő Központ jogállását, a Költségvetési Tanács szervezeti és eljárási rendjét, a közteherviselés és a nyugdíjrendszer alapvető szabályait, valamint a hitelintézeteknek nyújtható állami kölcsön szabályait. A törvény tervéről Orbán Viktor kormányfő egy május végi interjúban beszélt először, jelezve, hogy elkészítését magára osztotta.

Az államadóssággal kapcsolatban - a végül Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jegyezte - törvény úgy rendelkezik, hogy a 2016-os költségvetés elkészítésénél kell először alkalmazni a jogszabályban lefektetett államadósság-csökkentési szabályt, amely szerint az államadósság tervezett értékének - az előző évhez viszonyított - növekedési üteme nem haladhatja meg a költségvetésben meghatározott várható infláció és a bruttó hazai termék várható reálnövekedési üteme felének a különbségét.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nem látta? Képeken a tegnapi pólógyőzelem Montenegró ellen

Nem látta? Képeken a tegnapi pólógyőzelem Montenegró ellen

Valódi olvasztótégely Európa kulturális fővárosa és nincs is messze

Valódi olvasztótégely Európa kulturális fővárosa és nincs is messze

Csak nekünk tűnt hatalmasnak ez a Las Vegas-i Harley-kereskedés - fotógaléria

Csak nekünk tűnt hatalmasnak ez a Las Vegas-i Harley-kereskedés - fotógaléria

Eddig is bajban volt, most kritikus helyzetbe került 100 állat- és növényfaj Ausztráliában

Eddig is bajban volt, most kritikus helyzetbe került 100 állat- és növényfaj Ausztráliában

130 perc és rengeteg türelem kellett az első űrkeksz megsüléséhez

130 perc és rengeteg türelem kellett az első űrkeksz megsüléséhez

Ez történt: kipróbáltak egy új sejtet a rák ellen, a laborban rengeteg daganatot elpusztított

Ez történt: kipróbáltak egy új sejtet a rák ellen, a laborban rengeteg daganatot elpusztított