Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az Államadósság Kezelő Központ 33 milliárd forintnyi forrást akart szerezni a három-, öt- és tízéves állampapírok eladásával, de összességében csupán 15 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el. A 3 éves kötvényből valamennyi ajánlatot elutasította az adósságkezelő.
Nem tudta a tervezett mennyiségű államkötvényt értékesíteni a mai aukción az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A 33 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre mindössze 44,9 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, mivel az ajánlattevők egy része általában olyan kamatot vár el, amit nem éri meg elfogadni - írja a Portfolio.
A hároméves papírból egyetlenegyet sem adott el az ÁKK, Borbély László András, a szervezet vezérigazgató-helyettese ezt azzal indokolta a Reutersnek, hogy azért utosították vissza az összes ajánlatot, mert túlságosan széles sávban voltak az elvárt hozamajánlatok. Erre utoljára 2008 októberében, az EU/IMF-hitelprogram megszerzése előtt volt példa.
Az 5 és 10 éves papírból a meghirdetetthez képest kevesebb, összesen 15 milliárd forintnyi papírt értékesítettek. Az ötéves papír átlaghozama 9,63 százalék lett, ez 0,35 százalékkal magasabb a tegnapi szintnél. A tízéves hozama 9,7 százalékra, 0,32 százalékponttal ugrott - írja a Portfolio.
A magas hozamok kialakulásában az IMF-től érkezett szerdai hír játszott szerepet. A Nemzetközi Valutaalap tárgyalódelegációjának vezetője szerint nem született döntés arról, hogy folytatódnak-e a hivatalos tárgyalások Magyarországgal a pénzügyi segítségről. Christoph Rosenberg a Reutersnek azt is hozzátette, hogy a kormánynak alapvető fontosságú kérdésekről kellene tárgyalnia, ha azt akarja, hogy egy IMF-programról folytatott megbeszéléseken haladást érjenek
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.