Exportra is viszik a nádat a Kis-Balatonról

Az idén több, jobb minőségű nádat tudnak betakarítani a Kis-Balatonról, mint az elmúlt évben - írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap. A lap szerint megérett a nád az aratásra, így a nádvágók már karácsony előtt neki tudtak állni a munkának.

  • MTI
Exportra is viszik a nádat a Kis-Balatonról

A Kis-Balaton mintegy kétezer hektárnyi nádasában 400 hektáron terveztek nádaratást, de mivel nincs jég, ennek valószínűleg csak a felét tudják elvégezni. A negyven centiméternél kisebb vízben még nem okoznak kárt a kombájnok kerekei, de ahol magas a víz, csak akkor tudnak aratni, ha 15-20 centiméter vastag jégréteg képződik, ami elbírja a munkagépeket. Az újság szerint mindezek ellenére az idén valószínűleg mégis több, jó minőségű nádat tudnak levágni, mint tavaly.

MTI / Varga György

A hosszú ideig tartó csapadékhiány miatt ugyanis a sekélyesebb, kisvizes területeken is tudnak aratni, mert egy részükről vagy teljesen eltűnt a víz, vagy negyven centiméternél kisebbre apadt - nyilatkozta a napilapnak Kovács Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őre, aki azt is felügyeli, hogy csak az engedélyezett területeken dolgozzanak a nádaratók, és a jó minőségű tetőfedő nád mellett a felújító vágásokat is elvégezzék. 

A jó minőségű, kemény, vékony szálú nádat a magyar piacon, Németországban, Dániában és Hollandiában értékesítik. A nádaratásra február 28-ig szól a minisztériumtól kapott engedély, azt követően már a korábban érkező fészkelő madaraké az elsőség, amelyeket nem zavarhatnak a munkával.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.