Megkezdődött a visszaszámlálás a személyijövedelemadó-bevallásban: a végső határidő május 20-a. E hét elejéig a többség még nem tett eleget kötelezettségének: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az eddig beérkezett összesen mintegy kétmillió önadózói bevallás, munkáltatói adómegállapítás és egyszerűsített bevallási kérelem, illetve a tavalyi adatok alapján további mintegy 2,5 millió bevallásra számít. Várakozó állásponton volt a 98 százalékos különadóval sújtott adózók egy része is, akik azt remélték, hogy az Alkotmánybíróság elmeszeli a visszamenőleges hatályú, szinte a teljes jövedelmet elvonó sarcot. Sokak várakozásait igazolta az AB múlt heti határozata (lásd Végső visszaszámlálás című cikkünket), miszerint mégsem kell 2005-ig visszaszámlálni. Ugyanakkor hétfőn az Országgyűlés már el is fogadta Lázár János fideszes frakcióvezető javaslatát, aminek alapján a 2010-ben felvett végkielégítések után igenis le kell róni az extra terhet.

Az adózók többsége egyébként jellemzően az utolsó két hétre hagyja szja-bevallása elkészítését, amelynél minden évben számos újdonsággal kell megbirkózni. A 2010-es évről készülő számvetésnél új forma például a csökkentett adattartalmú bevallás. Akik ebben a 2009. évi adataik alapján érintettek lehettek, azok eleve ilyen típusú nyomtatványt kaptak az adóhatóságtól. Ha pedig valaki interneten ad számot a jövedelméről, őt az előlap csökkentett adattartalomra vonatkozó rubrikájának kitöltése után csak meghatározott lapokhoz, sorokhoz engedi tovább a program. Nem készíthetnek azonban ilyen bevallást azok, akiknek speciális jövedelmük van, például egyéni vállalkozók, őstermelők, bevételük egy részére az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás szabályait alkalmazzák, tőzsdei, illetve tartós befektetésből származó jövedelmük van.
Most először kell szuperbruttósítani, azaz a jövedelmek 1,27-szeresét tekinteni az adóalapnak, amit a magánszemélynek – ha nem elektronikusan tölti ki bevallását – magának kell kiszámítania. Érdemes azonban alaposan átfésülni a kitöltési útmutatót, mert például önálló tevékenységből származó jövedelem esetén lehetséges (ha a társadalombiztosítási járulékot az adózó állja), hogy a bevétel és a költség különbözetének 78 százalékát kell 1,27-tel felszorozni. Arra is ügyelni kell, hogy a tavaly még létező jövedelemkategóriát, az adóterhet nem viselő járandóságot (például a nyugdíjat) nem kell szuperbruttósítani.
Az adóhatóság az idén nem küldött csekket, amit az ehhez az adófizetési formához ragaszkodók az ügyfélszolgálatokon kérhetnek, de a kötelezettség banki átutalással, illetve a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával is teljesíthető. A pénzáramlás iránya azonban ilyenkor inkább fordított: tavaly az adóhivatal bő 2,5 millió embernek 121 milliárd forintot utalt ki, miközben 726 ezren 57 milliárdot fizettek be. Az idén május elejéig 620 ezer adózónak összesen 46,5 milliárd forintot utalt vissza az adóhatóság.