Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) változatlanul kiemelten számol egy szakmai befektető bevonásának lehetőségével a Malévnál. A tárca továbbra sem kapta még meg az Európai Bizottság határozatát - erősítették meg a minisztériumban kedden.
A szaktárca javaslatai alapján akár már a január 16-i kormányülésen döntés születhet a helyzet rendezését leghatékonyabban szolgáló megoldásról. Az Európai Bizottság határozata több hónap mozgásteret ad a kormánynak, így az NFM szerint biztosra vehető, hogy a kabinet végül az "egyaránt kellőképpen előkészített alternatívák közül a leginkább megfelelőt és legeredményesebben végrehajthatót" választhatja majd ki.
Az Európai Bizottság hétfőn a Malév számára nyújtott "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot. Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete - közleménye szerint - "megállapította, hogy a magyar nemzeti légitársaság Malév számára 2007 és 2010 között a privatizációval és a visszaállamosítással összefüggésben nyújtott finanszírozás jogellenes állami támogatásnak minősül, mivel a Malév nem volt képes ilyen finanszírozáshoz jutni a piacról a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett".
A testület szokásos napi sajtótájékoztatóján Cristina Arigho szóvivő elmondta: a magyar hatóságoknak kell kiszámítaniuk, pontosan mekkora összeg visszafizetéséről van szó.
A tárca hétfőn közölte: tudomásul veszi és tiszteletben tartja az Európai Bizottság határozatát, amely a Malév számára a 2007-2010 közötti időszakban nyújtott egyes hiteleket, tőkeemeléseket tiltott állami támogatásnak minősíti. Emlékeztettek rá: a kormány úgy ítéli meg, hogy Budapest központú nemzeti légitársaság fenntartására egyértelműen szükség van, és ennek szellemében a további lépésekről gyors döntéseket hoz már a közeljövőben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”