Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Még a módosított előirányzatnál is nagyobb volt a tavalyi görög államháztartási hiány az ország fejlesztési miniszterének szerdai kijelentése szerint. A miniszter szerint a GDP-arányos deficit 9,6 százalék volt, az eddig várt 9,1 százalék helyett. A kormány eredetileg 8,5 százalékos hiánnyal számolt 2011-re.
Görögország a 2010 májusában elfogadott EU/IMF mentőcsomag megadásának feltételeként egyebek között azt vállalta, hogy a deficitet 9 százalékra szorítja le 2011-ben.
A hiány 2010-ben 10,6 százalék, 2009-ben 15,7 százalék volt.
Az adósságválsággal küszködő ország gazdasága tavaly már harmadik éve zsugorodott, és még az idén, sőt azután sem látszik a kibontakozás: az Európai Bizottság novemberi elemzése szerint csak 2012 utolsó negyedévében lesznek érzékelhetők a gazdasági élénkülés első jelei.
A múlt évre 5,5 százalékos, az idei évre 2,8 százalékos GDP-csökkenést prognosztizál a bizottság Görögországban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.