Thierry de Montbrial hiteles strukturális reformokat sürgetett az eurózóna jelentős államháztartási hiányokat felhalmozó országaiban, közöttük megemlítette Olaszországot, Spanyolországot, Portugáliát. Egyúttal úgy vélte: eleve óriási hiba volt az eurózóna tagjai közé felvenni Görögországot, mert nem teljesítette a maastrichti előírásokat. Másrészt arról is szólt, hogy az Európai Központi Banknak merészebb politikát kellene vállalnia, szó lehetne arról, hogy az eurózóna központi bankja vásárolja fel a szuverén kötvényeket, vagyis az államok által kibocsátott állampapírokat.

Thierry de Montbrial úgy vélte: az Európai Unió egy új típusú együttműködés felé halad, ez sem nem egy konföderáció, sem egy föderatív típusú államcsoport, de az nagyon fontos, hogy az európai döntéshozók gyors és világos lépésekről egyezzenek meg a válságból kivezető módok kapcsán. Kiemelte: az eurózóna válsága kormányzási problémákból is adódik, egyes, jelentős államháztartási hiányokat felhalmozó államoknak most sürgősen olyan szerkezeti reformokat kellene végrehajtaniuk, amelyeket évek óta elodáztak. 

A professzor az unió vezető államai kapcsán Franciaországról megemlítette: a franciák lassabbak a strukturális reformok terén, mint a németek, és arról is szólt, hogy az egyes államokban a szerkezeti reformokra az unió későbbi fejlődése miatt is égetően szükség van. Rámutatott: ha az elhúzódó válság azzal járna, hogy egyik vagy másik állam kilépne az euróövezetből, mindamellett, hogy a kilépés bonyolult és költséges lenne, óriási spekulációs hullámot indítana el világszerte, mert sokan akarnának rajta keresni. "Az unión belül az egyet nem értés jóval többe kerül, mint az egyetértés" - mondta. 

A közönség soraiból megfogalmazott egyik kérdésre hangsúlyozta: Magyarországnak történelme, sajátos kultúrája miatt hosszú távon is fontos szerepe van Európában, az Európai Unióban. Egy másik kérdésről, amely arra vonatkozott, hogy az EU perifériális országai az integráció jelentős költségeit viselik, míg az egységből fakadó hasznot a fejlett államok "zsebelik be", úgy érvelt: a régi tagországok a különböző uniós alapokon keresztül jóval több pénzt juttattak az újonnan csatlakozóknak, mint amit annak idején az európai államok kaptak a Marshall-terv megvalósítása idején.