Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Fellegi Tamás január 19-én Bécsben folytatta a magyar hitelfelvételről szóló hivatalos tárgyalásokat előkészítő informális egyeztetéseit. A miniszter pénteken Brüsszelben találkozik Olli Rehn EU-biztossal, akivel várhatóan a Magyarország által kért pénzügyi segítségnyújtásról is tárgyalnak majd.
A miniszter Bécsben megerősítette, hogy a kormánynak határozott szándéka az IMF/EU-megállapodás mielőbbi elérése, és elkötelezett a makrogazdasági stabilitás és a gazdasági recesszió elleni küzdelem szempontjából fontos lépések meghozatala iránt - közölte a tárca nélküli miniszter sajtóirodája.
Fellegi tárgyalt Ewald Nowotny osztrák jegybankelnökkel és Wolfgang Duchatczek alkormányzóval, rajtuk kívül pedig megbeszélést folytatott Maria Fekter osztrák pénzügyminiszterrel is. A felek mindkét egyeztetésen áttekintették a közelmúlt magyarországi gazdasági fejleményeit és egyetértettek a kétoldalú intenzív párbeszéd folytatásának szükségességében - fogalmaz a közlemény.
A Fellegi Tamás által vezetett delegáció január 20-án tárgyal Brüsszelben Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnökével. Ezt követően a tárca nélküli miniszter megbeszélést folytat többek között Carsten Pillath-tal, a főtitkárság Ecofin-főigazgatójával, Steven Vanackere belga pénzügyminiszterrel, Andor László foglalkoztatásért, szociálpolitikáért és a társadalmi befogadásért felelős uniós biztossal, valamint találkozik Jan Vanhevellel, a KBC-csoport vezérigazgatójával is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.