Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Ukrajna szerdán kinevezett új pénzügyminiszterét küldi Washingtonba, hogy tárgyalásokat kezdjen a befagyasztott IMF-hitelfolyósítás felújításáról. Valerij Horoskovszkij január 24-én utazik az IMF washingtoni központjába.
Az IMF tavaly márciusban állította le a 2010 júliusban indított 15,5 milliárd dolláros ukrán programját, mert az ország kormánya elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését, köztük a nők nyugdíjkorhatárának 55 évről 60 évre felemelését és a lakossági gázár 50 százalékos emelését.
Miután a kormány nem hajtotta végre a beígért nyugdíjreformot és a gázár emelését, az IMF tavaly márciusban leállította a program 1,6 milliárd dolláros esedékes részletének átutalását, és azóta sem folyósított.
A kormány időközben részben beadta derekát, a parlament elé terjesztette nyugdíjreform tervezetét, amit a törvényhozás jóváhagyott júliusban. A kijevi kormány ígéretet tett arra, hogy megoldja a gázár kérdését is, ezzel azonban azóta is adós.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.