Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A nyersolaj világpiaci ára 20-30 százalékkal emelkedhet a jelenlegi szintről abban az esetben, ha Irán leállítaná az energiahordozó exportját az amerikai és az európai uniós szankciók miatt - ismertette számításait a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán.
A szervezet szerint a világon ötödik legnagyobb olajtermelő Irán olajkivitelének a leállása miatt napi 1,5 millió hordó nyersolaj esne ki a piacokról, nagyjából ugyanannyi, mint amennyi a múlt év elején kirobbant líbiai polgárháború idején, és aminek a hatására akkor 100 dollár fölé ugrott a nyersolaj ára.
Teherán korábban kilátásba helyezte, hogy olajexportját sújtó büntető intézkedések esetén lezárja a Hormuzi-szorost, amelyen keresztül a perzsa-öböli országok olajának nagy részét szállítják.
Az Európai Unió hétfőn döntött úgy, hogy július 1-jéig úgynevezett késleltetett olajembargót vezet be Irán ellen, a teheráni központi bankot pedig szankció alá helyezi, hogy a teheráni rezsim ne tudja finanszírozni - Nyugat-Európa és az Egyesült Államok által katonai célúnak minősített - nukleáris programját.
Röviddel 17.30 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 14 cent emelkedéssel 110,17 dolláron állt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A jelenkor legnagyobb botrányzenekarának budapesti fellépése ellen is beindult a tiltakozás, a kormány egyik tagja is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. De vajon ez megállítja a zenekart, vagy még jobban fűti a sikerét?
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.