Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A nemzetgazdasági tárca a foglalkoztatottak 17 hónapja tartó bővülése alapján hosszú távú javuló tendenciát feltételez a munkaerőpiacon, az MTI-nek nyilatkozó elemzők azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy a javulás lassú lesz, a munkanélküliség érdemi csökkenésével az idén még nem számolnak.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közlése szerint a foglalkoztatottak száma 3 millió 851 ezer volt 2011 negyedik negyedévében, 1,2 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában, az egész évben pedig éves átlagos számuk 3 millió 812 ezerre emelkedett, 31 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanélküliek száma éves átlagban 468 ezer volt, a munkanélküliségi ráta 10,9 százalékra csökkent a megelőző évi 11,2 százalékról.
A Nemzetgazdasági Minisztérium arra hívta a fel a figyelmet, hogy 2011. október-decemberében immáron sorozatban a 17. hónapban bővült a foglalkoztatottak száma az előző év azonos időszakához viszonyítva. A 15-74 korcsoportban az előző időszakot meghaladó mértékben, 1,2 százalékkal bővült a foglalkoztatottak száma éves összehasonlításban, így a foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakában mért 49,5 százalékról 50,2 százalékra emelkedett. A 15-64 éves korosztályban 1,1 százalékos létszámbővülés volt megfigyelhető éves viszonylatban.
A foglalkoztatottak számának dinamikus emelkedése leginkább a versenyszférában valósult meg, de a közfoglalkoztatásnak is érezhető a hatása. Emellett az iparban és a szolgáltató szektorban erősödött a foglalkoztatói szándék. Az a tény, hogy több mint egy éve folyamatosan pozitív éves bővülés figyelhető meg a foglalkoztatottságban, már hosszabb tendenciának tekinthető - írja a tárca.
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője elmondta, hogy hajszálnyival rosszabb adatokra számítottak, 10,8 százalékos negyedévi és 11 százalékos éves munkanélküliségi mutatóra. Ennek ellenére úgy vélte, hogy a következő hónapokban romlani fognak a mutatók, a téli időszak sajátosságai miatt. Tavasztól ugyan újra csökkenni kezd a munkanélküliek száma, ám javulás a gazdaság gyenge teljesítménye miatt még nem lesz mérhető. Árokszállási Zoltán az idén is 11 százalék körüli munkanélküliségi rátára számít, érdemi javulást pedig csak a következő években valószínűsít.
Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője is azt hangsúlyozta, hogy a lassuló gazdasági növekedés miatt a foglalkoztatás növekedése a korábban vártnál lassabb lehet, míg a munkanélküliség kissé magasabb. A munkaerőpiacon további nehézséget okozhat a minimálbérek jelentős mértékű emelése, ami növelheti az elbocsátásokat, illetve a szürke és feketegazdaság felé terelhet egyes gazdasági szereplőket - írta közleményében.
Hozzátette, hogy a negyedik negyedévi és az éves munkanélküliségi ráta a várakozásaiknak megfelelően alakult. A következő hónapokban szezonális hatások miatt a foglalkoztatás mérséklődhet Suppan Gergely szerint, majd idén márciustól újra emelkedhet. A munkanélküliségi ráta szezonális hatások miatt a tavalyi év végére 11,3 százalékra emelkedhetett. Az elemző az idén 10,8 százalékos munkanélküliségi rátára számít.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.