szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A piaci pozíciók megtartása és növelése érdekében több mint 900 millió forintos beruházási programba kezd a Pápai Hús 1913 Kft. - írja a Napi Gazdaság szerdai számában.

Kiss Zoltánné, a társaság gazdasági igazgatója a lapnak elmondta: többek között új szeletelő- és csomagolóüzemet alakítanak ki, de jelentős technológiai fejlesztések is lesznek - mondta Kiss Zoltánné, a társaság gazdasági igazgatója.

A bővítés nemcsak a kapacitás növelését, hanem jelentős energiamegtakarítást is lehetővé tesz.

A cég ezt még az idén, saját erőből és hitelből, illetve pályázati források segítségével valósítja meg. A programmal párhuzamosan kisebb mértékű létszámnövelésre is sor kerülhet a jelenleg mintegy 1100 dolgozót foglalkoztató cégnél.

Mint a gazdasági igazgató a lapnak elmondta, a program legfontosabb mozgatórugója a költségek csökkentése. Tavaly ugyan a korábbi évhez hasonlóan 19 milliárd forint körüli nettó árbevételt értek el, ám a társaság nyeresége jelentősen csökkent.

Csupán az üzemanyagárak emelkedése 100 millió forint többletkiadást okozott, de az alapanyaghiány és a takarmányárak növekedése miatt az élősertés kilónkénti felvásárlási átlagára is 340 forintról 410 forintra nőtt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!