Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Wizz Air Holding éves jelentésében, amit a Ryanair osztott ki egy budapesti sajtótájékoztatón, az áll, hogy a volt pénzügyminiszter tavaly áprilisban csatlakozott a Wizz Air igazgatóságához.
Az Ecoline-on tűnt fel először a hír; az információt azonban a jelek szerint a Ryanair véletlenül hozta nyilvánosságra, mivel az újságíróknak kiosztott dokumentummal azt kívánta alátámasztani, hogy megvannak az engedélyek a budapesti bázisnyitásra.
A hvg.hu felhívta ezzel kapcsolatban Oszkó Pétert, aki, miután a nyilatkozáshoz engedélyt kapott a Wizz Airtől, elmondta: 2011 áprilisa óta az igazgatóság tagja, több jelölt közül, szakmai alapon választották ki, és ez a döntés óta publikus információ. "Ennek semmi köze nincs sem a pénzügyminszterségemhez, sem pedig a Malévhoz. Wizz Air színekben pedig egyetlen alkalommal sem nyilvánultam meg" - mondta Oszkó Péter. A légitársaságban vállalt igazgatósági tagsága mellett a volt pénzügyminszter szerint az sem titok, hogy jelenleg négy cég igazgatóságának tagja.
Oszkó Péter elmondta, hogy amikor a Malévről az utóbbi időben írt, nyilatkozott, és az őt és a Bajnai-kormányt az ügyben ért támadásokra nyilvánosan válaszolt, minden esetben jelezte: ezt volt pénzügyminiszterként teszi.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.