Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Júniustól légijáratot indít a Wizz Air Debrecen és London között.
Repülőjáratokat indít Debrecen és London között június 18-tól a Wizz Air diszkont légitársaság - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere és Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón, a cívis városban. Közlésük szerint kezdetben heti három járat közlekedik majd hétfőn, szerdán és pénteken; a járatok a londoni Luton és Debrecen között oda-vissza közlekednek, az említett napokon vissza is térnek Debrecenbe.
Herdon István, a debreceni repülőteret is üzemeltető Xanga cégcsoport tulajdonos-igazgatója bejelentette: az év közepéig félmilliárd forintos fejlesztést hajtanak végre a debreceni légikikötőben. A Wizz Air londoni járatának beindítása közvetlenül 15-20 új munkahelyet jelent a repülőtéren - tette hozzá. A járatindításról hosszú tárgyalásokat folytattak, a mostani bejelentés nincs összefüggésben a Malév megszűnésével - mondta kérdésre válaszolva Herdon István.
Kósa Lajos kifejtette: Debrecen idegenforgalmi és gazdaságfejlesztési stratégiájában központi szerepe van a repülőtérnek. Jelentős a helyi technológiai ipar, de - mint azt a Debreceni Egyetem is jelezte a városnak -, le fognak maradni a nemzetközi versenyben, ha nincs légi összeköttetés - jegyezte meg a polgármester.
Kósa Lajos szerint a menetrendszerű légi járat megteremti az egészségturizmus fejlesztésének lehetőségét is. Tárgyalnak arról, hogy angol biztosítók Debrecenbe küldik majd ellátásra betegeiket, amelyre a magas színvonalú és technikai felszereltségű helyi ellátórendszer fel van készülve.
A Debrecenben egyre nagyobb számban tanuló külföldi diákok is potenciális utasai lesznek a helyi légi járatnak, amely új desztinációk indítását is eredményezheti - fűzte hozzá Kósa Lajos. Utóbbi kapcsán Váradi József, aki "ígéretes piacnak" nevezte a debrecenit, az MTI érdeklődésére elmondta: egy új járat másfél év alatt lesz nullszaldós, a harmadik évtől már eredményt termel. Az év végére fogják látni a debreceni repülőjárat piaci fogadtatását. Hosszú távra terveznek, s várhatóan ez a járat szállítja majd nemcsak Debrecen és a keleti országrész, hanem Nagyvárad, Kassa, illetve Kárpátalja térségéből is az utasokat Londonba - tette hozzá a vezérigazgató.
Az MTI érdeklődésére hozzátette: semmilyen kizárólagosságot, kedvezményt nem kértek és nem kaptak a várostól. A járatindítás mellett gazdasági szempontok szólnak.
Kósa Lajos és Váradi József egyaránt megerősítette: együttműködésük - kiterjesztve a régió turisztikai, gazdasági szereplőivel - hosszú távra szól, s hosszabb távon újabb járatok indítását eredményezheti, például Németországba.
Kósa Lajos hozzátette: a debreceni önkormányzat is részt vesz a régió turisztikai értékeit népszerűsítő marketingkampányban, egy korábbi testületi döntés értelmében pedig három éven keresztül évente 100 ezer euróval támogatják a helyi egészségügyi szolgáltatások külföldi megismertetését.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.