Görög mentőcsomag: megvan a 325 milliós megtakarítás forrása is

Görögországnak és nemzetközi hitelezőinek sikerült megegyezniük abban, honnan teremtsék elő a görög költségvetésben azt a 325 millió eurót, amelyet a hitelezők még hiányzónak ítéltek a 130 milliárd eurós újabb segélycsomag elfogadásához - közölték görög kormányzati források csütörtökön.

  • MTI MTI
Görög mentőcsomag: megvan a 325 milliós megtakarítás forrása is

A 325 millió eurós részlet az utolsó, amelyet még el kellett fogadni a 3,3 milliárdos csomagban ahhoz, hogy az EU és az IMF több halasztás után, hétfőn áldását adja az újabb mentőcsomagra.

Az összegből 100 millió eurót a görög védelmi minisztérium működési költségeiből vesznek el, 90 millió a közszféra tervezettnél korábban bevezetendő bércsökkentéséből adódik, míg a maradék 135 milliót a belügy-, valamint az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium költségvetéséből faragják le.

AP / Petrosz Giannakourisz

Az euróövezeti pénzügyminiszterek szerdai ülésükön jövő hétfőre halasztották a döntést az újabb görög segélycsomagról - jelentette be Jean-Claude Juncker, a miniszteri csoport elnöke, luxemburgi kormányfő szerdán Brüsszelben.

A miniszterek telefonos konferenciája után kiadott közleményében kifejtették: a hátralévő időben még dolgozni kell a program gyakorlati megvalósításának ellenőrzési mechanizmusán, illetve annak garantálásán, hogy a végrehajtásnál az adósságszolgálat nyer abszolút elsőbbséget.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.