Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az előzetesen becsült 0,9 százalékos ütemnél lassabban, 0,8 százalékkal nőtt 2011-ben a brit gazdaság - közölte második becslését a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) pénteken.
Az ONS megerősítette a korábban közölt, 0,2 százalékos negyedik negyedévi visszaesést az előző negyedévhez képest, míg 0,8 százalékról 0,7 százalékra mérsékelte az október-decemberi éves növekedési ütemet. A szervezet 0,1-0,1 százalékponttal rontott a harmadik negyedévi éves és negyedéves növekedési számon (rendre 0,4, illetve 0,5 százalék).
A statisztikai hivatal tájékoztatása szerint a negyedik negyedévben elsősorban az alacsonyabb feldolgozóipari és építőipari kibocsátás, illetve a mérsékeltebb üzleti beruházások miatt esett vissza a brit gazdaság. A háztartások fogyasztása ugyanakkor 0,5 százalékkal nőtt, először volt e tekintetben bővülés 2010 második negyedéve óta.
Az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előrejelzései szerint a brit GDP az első, illetve második negyedévben egyaránt 0,1 százalékkal nőhet. Az év egészében 0,6 százalékos gazdasági növekedés várható.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?