A kormányfő erről szerdán Brüsszelben beszélt azt követően, hogy találkozott az Európai Unió végrehajtó testületének tagjaival. "Görögország új programját a görög kormány és a görög hatóságok hajtják majd végre" - szögezte le Papademosz José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy e munkához természetesen szívesen veszik az Európai Bizottság támogatását és segítségét.A görög biztos ötletét Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának elnöke vetette fel szerdán megjelent interjúkban. Elképzelését azzal indokolta, hogy Athénnak mindeddig nem sikerült gazdaságát az euróövezeti gazdasághoz igazítania. Juncker szerdán az Európai Parlament egyik bizottságában is megvédte ötletét. Úgy vélte, ez a megoldás a növekedés útjára segíthetné Görögországot.Az év elején német részről már felmerült egy javaslat külön uniós biztos kinevezésére. A széles körben elutasításra talált berlini kezdeményezés szerint az új biztost a görög államháztartás felügyeletével kellene megbízni. Juncker erre utalva hangsúlyozta: nem a "megszorítási komisszár" intézményének létrehozását javasolja, hanem egy "újjáépítési biztos" kinevezését, aki összefogná az Európai Bizottság Görögországgal kapcsolatos valamennyi tevékenységét.
Görögország nem kér az uniós különmegbízottból
Elutasította szerdán Lukasz Papademosz görög miniszterelnök azt a felvetést, hogy az Európai Bizottság egy különmegbízottat nevezzen ki a pénzügyi válság sújtotta ország helyzetének rendezésére.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Új elnököt neveztek ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Orbán Anita: 1600 új névvel bővült az Oroszországgal szembeni uniós szankciós lista
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Megszüntették az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot.