Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A magyar vetőmag stratégiai termék, gyakorlatilag korlátlanul adható el a világban - jelentette ki Szépe Ferenc, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mezőgazdasági főosztályának vezetője szerdán Budapesten, a "Vessünk magyar vetőmagot!" címmel megrendezett kerekasztal-beszélgetésen.
A VM főosztályvezetője emlékeztetett: a jelenleg mintegy 130 ezer hektáron folyó vetőmagtermelés szempontjából kedvező körülmény, hogy az genetikai módosítás (GMO) mentes környezetben és fajtákkal történik.
Oravecz Márton, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) elnöke hozzátette: jelenleg évente a Magyarországon megtermelt vetőmag értéke mintegy 190 milliárd forint, ebből mintegy 70 milliárd forint értékű vetőmagot használnak fel az országban.
A magyar vetőmagok piaca pedig egyre inkább bővül az aktív piacfeltárás eredményeként. Így várhatóan a magyar vetőmagok újra visszatérhetnek a keleti piacokra - tette hozzá az elnök.
Szépe Ferenc beszélt arról is, hogy Magyarországon mintegy 100 növényfaj 1 500 fajtáját termesztik. A fémzárolás a hibrid vetőmagok esetében 100, az öntermékenyülő növények esetén viszont csak mintegy 25-30 százalék. Ez utóbbit a szakember szerint az uniós átlag 70 százalékra kellene emelni.
Oravecz Márton szerint a hazai termesztésű vetőmagok aránya a kalászosok esetében mintegy 80 százalék körüli. A búzánál ez 50-85 százalékos arányú - fajtától függően - egészítette ki Heszky László akadémikus. Hozzátéve: e magyar termesztés aránya a hibridnövények esetében 5-10 százalék. De például a burgonya esetében sem több 15 százaléknál. Meghatározása szerint az a magyarnak tekinthető vetőmag, amely hazai nemesítésű és termesztésű.
Darvas Béla, a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság elnöke pedig arról tájékoztatott, hogy a GMO-mentességet Magyarország gyakorlatilag 2005-ben deklarálta, amikor megtiltotta a MON 810-e génmódosított kukorica termesztését. Szerinte a génmódosított növények termesztése mellett nehéz érveket találni, mert például a terméstöbbletük, a többihez viszonyítva, csekély, 0-5 százalék. Az unióban tavaly mintegy 130 GMO fajta engedélyezési eljárás volt folyamatban.
Takács Géza elnök és Ruthner Szabolcs ügyvezető igazgató, a 800 tagot számláló Vetőmag Szövetség és Terméktanács tisztségviselői kiemelték: a vetőmagtermesztésben gondot jelent az öntözött területek alacsony aránya. Emellett úgy vélik: szélesebben kell meghúzni a magyar vetőmag-termesztés határait, ebbe nemcsak a magyar nemesítésű és hazai előállítású fajták tartoznak bele, hanem több esetben idesorolhatók más Magyarországon előállított termékek is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.