Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Áprilisban akár 4-5 százalékkal is drágulhat a lakossági földgáz a beszerzési költségek folyamatos növekedése miatt - vélik a Népszava által megkérdezett elemzők, akik szerint a forint árfolyamának stabilizálódása csökkenthetné az áremelési nyomást.
Akár 4-5 százalékkal is drágulhat a földgáz áprilistól a lakossági szektorban, miután az utóbbi hónapokban szinte folyamatosan növekedtek a világpiaci beszerzési árak - állítják a Népszavának nyilatkozó elemzők, hozzátéve: a földgáz jegyzésárakat a növekvő kőolajárak húzták magukkal. Az olaj jegyzésárait pedig a közel-keleti feszültségek és a javuló nemzetközi gazdasági kilátások mozgatták, amelyek keresletnövekedést jeleznek előre.
A hazai gázárakat a forint-dollár, illetve a forint-euró átváltási arányok alakulása is befolyásolja. A forint-árfolyam alakulása azért fontos körülmény, mert az országban felhasznált gáz több mint 80 százaléka külföldről származik, a behozott gázért pedig dollárral, illetve euróval fizetnek az importőrök. Elemzők szerint az, hogy az utóbbi napokban stabilizálódni látszik a magyar fizetőeszköz értéke, csökkenti valamelyest az áremelési kényszert.
Barta Judit, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője szerint ma már nehezebb kiszámítani, hogy valójában mekkora az áremelési nyomás, de elképzelhetőnek tarja, hogy a kormányzat a nyilvánvaló áremelési szükségszerűség ellenére sem engedi majd emeli a lakossági gázárakat, amire már volt példa. Skáre Balázs, a Solar Capital elemzője viszont úgy látja: a kormányzat a mostani szorult pénzügyi helyzetében hozzájárulhat a gáztarifák növeléshez, mivel díjnövekedés az államkasszát is gyarapítaná.
A gáz árának az emelkedése maga után vonhatná a távhő drágulását is, mivel számos hőtermelő egység gázt használ. Emellett a fölgáz árának növekedése az áramdíjakra is hatással van, miután az országban megtermelt áram mintegy harmada gáztüzelésű erőművekből származik.
A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy az elmúlt évben számos háztartás szembesült jelentős mértékű gázárnövekedéssel. A Fidesz-kormány ugyanis megszüntette a központi gáz- és távhőár kompenzációt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.