szerző:
MTI/Népszabadság

A kormány szakmai bázisként számíthat még a Malév két leányvállalatára, a földi kiszolgálással foglalkozó Malév Group Handlingre, és a repülőgép-karbantartással foglalkozó Aeroplex of Central Europe-ra - írja a Népszabadság.

Kisebb méretben ugyan, de életben maradhat a Malév két leánycége, a földi kiszolgáló és a repülőgép-karbantartó - olvasható a Népszabadság hétfői számában.

A lap - pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva - azt írja: kormányzati szintről tudatták a cégben maradt vezetőkkel és a felszámolásért felelős személyekkel, hogy a két leányvállalat, a földi kiszolgálással foglalkozó Malév Group Handling és a repülőgép-karbantartással foglalkozó Aeroplex of Central Europe életben maradását prioritásnak tekintik.

A Népszabadság szerint ennek két oka van: a kormányzat még számol egy budapesti központú légitársaság létrehozásával, amelynek e két vállalat lehet a szakmai bázisa, a másik pedig, hogy mindkét cég üzletrésze részben vagy egészében el van zálogosítva.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Renzi bemutatta új pártját, melynek neve: Italia Viva

Renzi bemutatta új pártját, melynek neve: Italia Viva

Délután szavaz a brit parlament a Brexit-megállapodásról. Vagy mégsem?

Délután szavaz a brit parlament a Brexit-megállapodásról. Vagy mégsem?

Amerikai cégek tárgyalnak a feketelistára tett Huawei-jel

Amerikai cégek tárgyalnak a feketelistára tett Huawei-jel

Zseniális karikatúrán a Brexit állása

Zseniális karikatúrán a Brexit állása

Átlagosan másfél hónapnyi túlórája volt egy rendőrnek tavaly

Átlagosan másfél hónapnyi túlórája volt egy rendőrnek tavaly

Kiakadtak egy mexikói város lakói, mert a kartonból készült mását küldte a polgármester egy rendezvényre maga helyett

Kiakadtak egy mexikói város lakói, mert a kartonból készült mását küldte a polgármester egy rendezvényre maga helyett