Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Adót vetne ki a cégekre a tulajdonukban lévő területek alatt futó gáz-, áram-, távhő- és egyéb vezetékek után a BKV finanszírozási gondjainak megoldására készült koncepció, amelyet a Századvég Gazdaságkutató állított össze a főváros és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szakértőivel - értesült az Origo.
A közműadóra keresztelt új köztehertől a koncepciót ismerő források szerint nagyjából évi 15 milliárd forint bevételt remél a tervezet, amely végső soron a közlekedési cég kasszájába folyna be - írja az Origo.
A lehetőségről február végén már a kormány is tárgyalt - erősítette meg a portálnak az ülés egyik résztvevője, döntés azonban egyelőre nem született. Nem világos, hogy a kormány támogatja-e a javaslatot, a nemzetgazdasági tárca ugyanis egyelőre nem válaszolt az Origo kérdéseire. A tervezetet kidolgozó Századvég Gazdaságkutató nem kívánt nyilatkozni.
A tervezet az újfajta adó mellett a jegyek és bérletek áfájának csökkentésétől, illetve a 2013 második félévétől bevezetendő dugódíjtól is remél egyaránt 10 milliárd forintos bevételt - teszi hozzá az Origo. Az előbbi megoldást azonban a portál információi szerint élesen ellenzi az NGM. A jegyvásárlást ösztönző lépés ugyanis csak a közlekedési cég számára lenne kedvező, az áfa mértékének csökkenése a központi költségvetésnek tetemes bevételkiesést jelentene.
A BKV finanszírozási koncepcióját a főváros február 21-én terjesztette be a kormánynak. A tervet ismerő egyik szakember a hvg.hu-nak már korábban is azt mondta, a pénzügyi problémákat egy új adó bevezetésével lehetne orvosolni.
A többletadó ötlete már 2004-ben is felmerült. Atkári János, a főpolgármester volt pénzügyi tanácsadója a Magyar Narancsnak adott interjújában azt mondta: 2004-ben az akkori kormánnyal a főváros úgy állapodott meg, hogy a BKV kiadásainak harmadát az állam fedezné a normatív támogatással és a fogyasztói árkiegészítéssel, egyharmadot a tarifaemelésekkel az utasokra hárítanának, a harmadik harmadot pedig a főváros teremtené elő törvényben biztosított többletadókkal. A tarifaemeléssel és az adókkal kapcsolatban azonban a felek elgyávultak, a Gyurcsány-kormány pedig nem is terjesztette be az ehhez kapcsolódó törvényjavaslatot.
Felmerült az is – ezt a javaslatcsomag is tartalmazza –, hogy egységes parkolási díjat kellene bevezetni, amit szintén a BKV-ra fordítana a főváros. Ez a javaslat egyrészt a kerületek ellenállásába ütközött, másrészt a szakember szerint az összeg csak csepp lenne a tengerben, ezért nem érné meg a megvalósítása. Nagyobb bevételre csak adóemeléssel, új adó bevezetésével lehet szerinte számolni.
A hvg.hu-nak nyilatkozó szakember szerint a főváros hosszú ideig képtelen lenne új járműveket beszerezni, így az egyetlen megoldás a buszüzemeltetés kiszervezése lehet szerinte. „Ezzel nem takarítunk meg pénzt, viszont új járműveket csak így tudunk bevonni” – közölte a neve elhallgatását kérő forrás.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.