Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter informális találkozót tart majd az IMF magyarországi misszióvezetőjével március 16-án Washingtonban, hogy megvitassák a közelmúltbeli magyarországi fejleményeket - közölte Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviseletének vezetője.
Iryna Ivaschenko hangsúlyozta, hogy a mostani szakaszban nem várhatók tárgyalások a lehetséges, Magyarországgal kötendő készenléti hitel-megállapodásról, és nem terveznek a miniszter számára találkozót az IMF menedzsmentjével sem.
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a Portfolio.hu csütörtöki, budapesti konferenciáján azt mondta, hogy jövő héten az USA-ban egyeztetni fog a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel.
Ezen kívül Olli Rehn levelét várják, melyben a pénzügyi biztos összefoglalja a kötelezettségszegési eljárásban nem érintett témákat - ezzel az EB eleget tesz a kormány kérésének, mivel a kormány eddig még nem kapott hivatalos értesítést az előfeltételekről. Az EKB-val, a Nemzetközi Valutaalappal és az MNB-vel lefolytatott tárgyalások után a kormány pedig haladéktalanul be fogja terjeszteni a jogszabályt a parlamentnek - ígérte a miniszter.
Fellegi elmondta, hogy bizonyára téma lesz az szja-rendszer, nem lesz kikerülhető a közösségi közlekedés, a gazdasági szereplők közteherviselése 2013. január 1-je után, az önkormányzatok hitelállománya és a konvergenciaprogram.
Ezenkívül biztosan szóba kerülnek a költségvetést érintő egyszeri tételek és a megjelölt strukturális reformok, a Széll Kálmán-terv haladása és esetleges megújítása. A miniszter azzal számol, hogy több témában és megoldási javaslatban ütközhetünk, de ennek legfeljebb az lehet az oka, hogy a kormány álláspontja szerint a javaslat elfogadása sértené a kormány és az ország érdekeit.
Az IMF és a kormány között nincsenek áthidalhatatlan ellentétek, de a tárgyalásoknak nem is a konfliktusok kikerüléséről kell szólniuk, hanem a megoldásokról - zárta beszédét Fellegi.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.