Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az FHB Lakásárindex tavaly nominálisan 1,9 százalékkal, az utóbbi két évben 3,3 százalékkal csökkent, idén a lakásárak stagnálása várható - mondta Harmati László, a bank üzleti vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Az FHB a múlt évre 2 százalékos áremelkedést valószínűsített, ezt a végtörlesztés rontotta le - tette hozzá a vezérigazgató, aki úgy vélte, hogy az új lakásépítések száma legfeljebb minimálisan esik az idén, de a lakáspiacot csak állami szerepvállalás lendíti ki a jelenlegi helyzetéből.
Az állami támogatás - a gyakorlati tapasztalatok szerint - két negyedév után érezteti hatását az újlakásépítésben. Az ez év elejétől élő szocpol támogatás azonban önmagában nem lesz érezhető hatással az idén, mert csak a kamattámogatásos hitelkonstrukcióval együtt lehet érezhető hatással, amely még nem vehető igénybe - mondta Harmati László.
A használt lakások vásárlását és a felújításokat viszont már a második félévtől élénkítheti a kétféle támogatás, ha a kamattámogatott hitel hamarosan megjelenik a piacon - tette hozzá.
A piacot a foglalkoztatás és a jövedelem egyaránt befolyásolja. Ahhoz azonban, hogy ezek növekedése keresletet élénkítsen, több foglalkozatási szegmensben, több földrajzi területen kell érvényesülnie - főleg a középosztályt érintve -, és legalább egy évig kell tartania - mondta a szakember.
Tavaly 92 ezer lakás cserélt tulajdonost, ez alig egyharmada a 2003.évi csúcsértéknek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.