Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Csaba László szerint "IMF-hitel nélkül el lehet lenni, ha egyébként a dolgaink rendben vannak". A közgazdász, akinek a véleményét a miniszterelnök is kikéri, az Index.hu hírportálon hétfőn megjelent interjúban 50 százalékra taksálta az IMF-megállapodás esélyét.
A Közép-európai Egyetem tanára úgy véli, a kormánynak van mozgástere abban, hogy megegyezzen-e az IMF-fel. Három hónappal ezelőtt nem volt kérdéses, de ma már leginkább attól függ az IMF-hitel sorsa, mire jutnak a kormányzaton belül. Ha ilyen-olyan okokból nem tudnak megállapodni, azzal is együtt lehet élni - mondta Csaba László az Indexnek adott interjúban.
"Most már nem vagyok abban biztos, hogy mindenáron meg kell egyezni. Januárban még az voltam" - jelentette ki a közgazdász, hozzáfűzve: a hozamfelárak és piaci görbék akkor azt mutatták, hogy nagy a veszély. Hangsúlyozta ugyanakkor: "a megállapodást persze most sem bánnám, mert ez azt üzenné a befektetőknek, hogy nem lesz sok nem konvencionális gazdaságpolitikai intézkedés a jövőben".
Csaba László azzal magyarázta, hogy január óta változott a véleménye, hogy az EU megállapodott a görög hitelezőkkel. Ha nincs görög válság, akkor portugál és olasz bizonytalanság sincs, és mindenki észreveszi, hogy az amerikai gazdaság növekszik, mint ahogy a német, az orosz és brazil is. Ez jelentősen könnyebbé teszi a mi helyzetünket is - tette hozzá.
"Ha Magyarország nem állapodik meg, de a világgazdaságban mindazok a kedvező változások végbemennek, amikről beszéltünk, akkor mi elég kicsik vagyunk ahhoz, hogy IMF-megállapodás nélkül is a piacon maradhassunk" - közölte a közgazdász.
A finanszírozás költségeivel kapcsolatban azt mondta: nem az olcsóság számít, az IMF ugyanis a pénz mellett előírásokat is hoz. "Inkább fizessünk egy százalékponttal többet annak, aki utána nem szól bele a pénz elköltésébe, ebben az esetben pedig az ország életébe" - fűzte hozzá. Megjegyezte, hogy a piacok most nettó 2,25 százalékpontos reálhozammal adnak hitelt, ami "nem olyan nagyon sok". Költség és hozam tekintetében Magyarország a legvonzóbb befektetési célpontok közé tartozik a világon - mondta Csaba László.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.