Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kettészakadna és gazdát cserélne a MÁV a legújabb elképzelések szerint, a vasutat és az autóbuszos szolgáltatókat összefogó közlekedési holding tervét azonban elvethetik. A kormány az uniós elvárásokra hivatkozva szabná át a közösségi közlekedést – írja a Népszabadság.
Három-négy hónapon belül a Magyar Fejlesztési Bank kezébe kerülhet a MÁV Zrt. vállalatcsoportjából a központi szervezet. Ez azt jelenti, hogy az MNV lemondana a körülbelül 7800 kilométeres országos vasúthálózat és a legnagyobb magyar állami ingatlanvagyon felett rendelkező MÁV tulajdonosi jogairól.
Az idő rövidsége miatt új vagyonleltárt valószínűleg nem készítenek, a MÁV szakértői azonban tudják: az állam bankja nagyjából 130 ezer vasúti ingatlanra teheti rá a kezét, a korábbi értékelések szerint 400 milliárd forintot meghaladó értékben – olvasható a cikkben.
A bizalmasan kezelt tervek szerint a másik érintett vasúti szervezet a MÁV-Start Zrt. lesz. A személyszállító cég a Volán-társaságok tulajdonosi jogaival is rendelkező MNV kezelésében marad, de az Európai Unió elvárásainak megfelelően a pályavasút és a személyszállító vasút végleg elkülönül egymástól.
Az új struktúrában elvileg már nem lesz szükség a korábban beharangozott Nemzeti vagy aktuális munkaneve szerint Magyar Közlekedési Holding létrehozására sem – írja a lap.
A terveket azonban keresztülhúzhatja az, hogy a MÁV Zrt. 200 milliárd forint feletti adósságállományát kézben tartó pénzintézeteket még senki sem kérdezte meg. Márpedig komoly zavart okozhat, ha a kormánnyal amúgy is feszült viszonyban lévő bankoknak esetleg nem tetszenek az új ötletek – fogalmaznak a cikkben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.