Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Magán-nyugdíjpénztári tag vagyok és az is maradok - nyilatkozta a Népszabadságnak Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT volt elnöke, aki szerint csúnyán megvezette az Orbán-kormány azokat, akik tavaly átléptek a magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerbe, a többieket pedig arra biztatja, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni.
Magán-nyugdíjpénztári tag vagyok és az is maradok; ha selmeczigabriellás választ akarok adni, akkor azt mondanám, hogy azért, mert nem szeretném, hogy a kormány eltőzsdézze a nyugdíjamat - nyilatkozta írásban a Népszabadságnak Szalay-Berzeviczy Attila volt tőzsdeelnök, aki másképpen is válaszolt a lapnak: "Ha viszont a szakértő szólal meg belőlem, akkor azt mondom, hogy hacsak 2040-ben is nem Orbán Viktor lesz a miniszterelnökünk, akkor ő ma nincs abban a helyzetben, hogy bármit is ígérjen bárkinek is, aki 2014 után megy nyugdíjba."
A BÉT egykori elnöke szerint az biztos, hogy az állam gazdasági erejénél fogva a jövőben nem lesz képes eleget költeni a nyugdíjakra, ráadásul a demográfiai trendek továbbra sem kecsegtetőek. Úgy látja tehát, hogy a nyugdíjával kapcsolatban csak abban lehet biztos, amit önmagának tesz félre, ezért az eddigi megtakarításait biztosan nem fogja soha a politikusainkra bízni, azok ugyanis szerinte pártállásra való tekintet nélkül azt csak a saját hatalmi céljaikra használják fel, vagy éppen költségvetési lyukakat foltozgatnak belőle.
Lehet, hogy a nyugdíjpénztárak sokszor kicsi hozamot biztosítottak, de az biztos, hogy az állami felosztó-kirovó rendszer viszont semmilyen hozamot nem tud produkálni - fogalmazott Szalay-Berzeviczy, aki azt is hozzátette: csúnyán megvezette az Orbán-kormány azokat, akik tavaly átléptek a magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerbe. Az üzletember arra biztatja az eddig a pénztáraknál maradókat, hogy másodszor se hagyják magukat megfélemlíteni.
A Népszabadság más pénztártagokat is megkérdezett, de névvel csak Oszkó Péter vállalta, hogy érvel a magán-nyugdíjpénztári tagság mellett. Mint fogalmazott, amikor ő nyugdíjba vonul, az Orbán-kormánynak már híre-hamva sem lesz, márpedig úgy látja, szükség van az ilyen, hosszú távú előtakarékosságra.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.