Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Megválik dolgozói többségétől az amerikai AES konszern érdekeltségébe tartozó tiszaújvárosi Tisza II. Hőerőmű. 101 embert rúgnak ki, és erről már értesítették a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal munkaügyi központját - tudta meg az MTI a munkaügyi központtól.
A csoportos létszámleépítés után nagyjából harminc ember marad Magyarország negyedik legnagyobb áramtermelő erőművében, amelyben március 31-vel befejezik a termelést. Az ott maradók feladata a gépek, berendezések, turbinák "konzerválása", az állagmegóvás lesz.
Kovács Tibor, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának MSZP-s alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: az amerikai tulajdonos azért döntött a Tisza II. bezárása mellett, mert nem kötöttek vele áramvásárlási szerződést, csak március 31-ig. Azt is mondta: az AES Tiszaújváros egyik nagy adóbefizetője volt, a város most ettől a bevételtől elesik.
A 900 megawatt kapacitású gáz- és olajtüzelésű erőmű 1996-ban került az AES tulajdonába. A társaság magyarországi honlapja szerint a 2001-2004 között végrehajtott úgynevezett retrofit program keretében környezetvédelmi és élettartamnövelő beruházás történt, amelynek eredményeként az erőmű hosszú távon képes megfelelni valamennyi műszaki és környezetvédelmi feltételnek.
Az AES most az erőmű értékesítését tervezi.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszer hozzászólása még a bírót is megnevettette.