Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,03 pontos, 0,73 százalékos csökkenéssel, 18 653,05 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest. Alacsony forgalom mellett a globális hangulatnak megfelelően kicsit "lefelé ment a piac" - mondta az MTI-nek Csáky Attila, az UniCredit Bank Hungary Zrt. kereskedési igazgatója. Hozzátette: a nemzetközi forgalom szerdán is átlag alatti maradt, folytatódott a negatív hangulat, a befektetői kockázatvállalás csökkent. Magyarországot ez markánsan nem érintette, az OTP esett a legtöbbet a vezető részvények közül.
Hasonlóan nyilatkozott Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese. Elmondta: a nemzetközi hangulatnak megfelelően csökkennek az árfolyamok, a befektetők kivárnak. A magyar piacon szintén a kivárás a jellemző, a befektetők az IMF-tárgyalások kimenetelére várnak - közölte Német Sándor. Hozzátette: eseménytelen nap volt mind a magyar, mind a nemzetközi piacon.
A Mol 145 forinttal, 0,77 százalékkal 18 670 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 1,93 százalékkal 3.820 forintra esett, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 575 forintot ért, forgalma 318,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,27 százalékkal 37.200 forintra erősödött, a részvények forgalma 606,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 322,6 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 1,01 százalékkal 14 950 forintra nőtt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1208,47 ponton zárt szerdán, ez 5 pontos, 0,42 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Igen-igen óvatos derűlátás jellemzi az első kommentárokat a washingtoni megacsúcs után.
A dollárral szemben még látványosabb az erősödés.
Védjegyévé vált pulóverét egy elegánsabb katonai zubbonyra cserélte.
A Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint gyakorlatilag stagflációról kell beszélni.
A Tisza Párt elnöke hiányolta Orbán Viktort az európai vezetők sorából, akik Washingtonban tárgyaltak az amerikai és az ukrán elnökkel.
Törökország felé veszi az irányt.