Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A háziorvosi ellátást kiszolgáló helyiségekre és a temetőkre is kiterjesztik a telekadó-mentességet - közölte Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő szerdán az MTI-vel.
A politikus megerősítette: a végszavazás előtti egységes javaslatot terjesztett be az Országgyűlésnek a telekadóval kapcsolatban. Ennek értelmében adómentessé teszik a háziorvosi ellátást kiszolgáló helyiségeket, ami azt jelenti, hogy a rendelők után sem telekadót, sem építményadót nem kell fizetni. Ugyanakkor adóztathatóvá teszik a repülőtereket a telekadó szempontjából - fűzte hozzá a Fidesz alelnöke.
Az MTI érdeklődésére megjegyezte: miután az önkormányzati tulajdonú telkek tárgyi adómentesek, az önkormányzati repülőterek ezután sem fizetnek telekadót. Így például a debreceni repülőtér területéért nem kell továbbra sem telekadót fizetni, de a Liszt Ferenc repülőtér esetében kell, mert az nem önkormányzati tulajdon.
Kósa Lajos jelezte azt is, hogy csütörtökön koherenciazavart kiküszöbölő módosító indítványt nyújtanak be, ami a temetőket teszi tárgyi adómentessé. Úgy gondoljuk, hogy a temetőket ki kell venni a telekadó alól, a temetői szolgáltatást nem szabad több adóval terhelni - mondta.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.