Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bulgáriában 24,7 százalékkal csökkent az államháztartás hiánya februárban az egy évvel korábbihoz képest, mert nőtt az áfa-bevétel, illetve csökkentették a központi kiadásokat: befagyasztották például a nyugdíjakat és az állami alkalmazottak fizetését.
A pénzügyminisztérium hétfőn publikált adatai szerint a bevételek 11,5 százalékkal nőttek az év első két hónapjában az egy évvel korábbihoz képest, 3,7 milliárd levára, miközben a kiadások 4,8 százalékkal emelkedtek, 4,2 milliárdra.
Az Európai Unió legszegényebb országának tartott Bulgáriában az idén a hazai össztermék 1,3 százalékára tervezik csökkenteni a hiányt a tavalyi 2 százalékról.
A bolgár pénzügyminisztérium március közepén visszafogta az ország idei gazdaságnövekedésére vonatkozó előrejelzését, miután jelentősen mérséklődött az export bővülése: a GDP idén csupán 1,4 százalékkal fog nőni az eddig várt 2,3 százalék helyett. Bulgária hazai összterméke 1,7 százalékkal nőtt tavaly a 2010. évi 0,4 százalékos emelkedés és a 2009-es 5 százalékos visszaesés után.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.