Átadta petícióját az óbudai Auchan előtt tüntető Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szombaton, amit az áruház humánerőforrás vezetője és az áruház igazgatója vett át. Gillemot Katalin szerint a vállalatvezetők tisztában vannak a dolgozók helyzetével, de a bércsökkenés nem az áruházon múlik.
Melis Lászlóné Szilvia, a KASZ Auchan alapszervezetének titkára szerint kaptak olyan jelzéseket az áruház kisvezetőitől és igazgatóitól, hogy a tüntetők elveszíthetik állásukat, azonban konkrét személyeket nem tudott megnevezni a titkár. Véleménye szerint a sztrájk a legvégső esetben sem lehetséges, mivel több dolgozó még a tüntetésre is félt eljönni.
Mint korábban beszámoltunk róla, az Auchan nulla és két százalék közötti plusz juttatást ígért dolgozóinak, ám a munkavállalók még így is akár tízezer forinttal is kevesebbet vihetnek majd haza. A legrosszabbul a Miskolci áruház dolgozói járhatnak.
Gutmann Zoltán, az Auchan Alapszervezet Szakszervezeti Bizottságának soroksári bizalmi tagja szerint a követelőző alkalmazottakat nem fogják kirúgni, ugyanis az új munkaerő betanítása rendkívül nagy kiadással jár.
A KASZ szeretne további tárgyalásokat folytatni az áruház vezetőivel, azonban az újabb egyeztetés időpontjáról nem tudtak érdemben nyilatkozni. A bérkompenzációról végleges döntést április 11-én hoz majd az Auchan vezetősége.
A demonstráció szombat reggel 6-tól este hét óráig tart, az áruház parkolója előtti közterületen.