Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Szerbiában már több mint tízezer állami szerv működik 30 000 köztisztviselővel, és a májusi választások után hivatalba lépő kormánynak kell majd komolyan foglalkoznia az állami adminisztráció radikális csökkentésével - írják a Vecernje Novosti című belgrádi napilap online kiadásában.
Szerbiában az állampolgárok 10 803 állami hivatalt tartanak el most, amelyek összeírását a közérdekek képviseletével megbízott kormánybiztosi hivatal végezte el többéves munkával. Az összeírásban szerepelnek a települési önkormányzatok, az állami egészségügyi, oktatási intézmények, a különböző kamarák, az állami cégek és hivatalok, valamint a köztársasági kormányzati szervek is.
Mindezek az állami költségvetésből kapnak támogatást és fizetést. Szerbiai gúnynevükön "a fotelesek" számát az átlagpolgárok nem is tudják, hiszen csak a különböző ügynökségeket, igazgatóságokat és köztársasági hivatalokat veszik észre, ahol nem ritkán a funkciók átfedésére is akad példa, sőt arra is, hogy valaki több megbízatást is vállal.
Eddig kevésbé volt szembetűnő, hogy a helyi szinteken is alaposan elszaporodtak a hivatalok és a közigazgatási szervek. Például Nerosin körzetben, ahol Szerbiában 19 706 dinárral (körülbelül 160 euró) a legkisebb volt az átlagfizetés, a lakosok 37 különböző hivatalt és állami szolgáltatót tartanak el.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.