Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Valószínűleg hivatalban marad a hárompárti cseh kormány, mert sikerült megállapodni a következő két év költségvetési intézkedéseiről. A kiszivárgott értesülések szerint várhatóan emelkedik az áfa, lassabban növekednek a nyugdíjak és az eddiginél jobban megadóztatnák a magas keresetűeket. Az intézkedések célja, hogy jövőre a GDP három százaléka alá szorítsák a költségvetési hiányt.
A tervek nem tetszenek az ellenzéknek és a szakszervezeteknek. A szakszervezetek április 21-re országos tiltakozó nagygyűlést hívtak össze Prágába.
A költségvetési intézkedéseket a Polgári Demokratikus Párt és a TOP 09 párt feltételül szabta a kormányban való maradásnak. A Közügyek, amely a múlt héten a kormányból való távozással fenyegette meg partnereit, megfigyelők szerint a megállapodás elfogadásával jelezte, hogy továbbra is része akar lenni a kormánynak.
"A Közügyek számára a koalíciós partnerek feltételeinek teljesítése nem okoz problémát" - jelentette ki Radek John, a Közügyek elnöke a koalíciós pártok vezetőinek délutáni tanácskozása előtt. A tanácskozás fő témája a kormányprogram felülvizsgálata, amelyet a Közügyek követel. John szerint többórás vitára kell számítani, ami feszültebb és bonyolultabb lesz, mint a délelőtti gazdasági tárgyalások, de bízik a megállapodásban.
Petr Necas kormányfő, a Polgári Demokratikus Párt elnöke még múlt héten megígérte a Közügyeknek, hogy a keddi találkozón napirendre tűzik a legkisebb kormánypárt követeléseit, amelyek között például három minisztérium megszüntetése is szerepel. Necas már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy a tárcák számának csökkentése, illetve az egyes minisztériumok összevonása az pártja programjában is benne van. Bár a párton belül ebben a kérdésben nincs teljes egység, a párt képviselőházi és szenátusi frakciója támogatásáról biztosította az ülés előtt Necast.
A prágai sajtó szerint megszűnhetne például a kulturális minisztérium vagy a helyi fejlesztési minisztérium. Karolína Peake, a Közügyek és a kormány alelnöke ugyanakkor kedden azt mondta, hogy pártja számára a kormányprogram néhány pontjának a módosítása most a legfontosabb.
Ha ezen a tanácskozáson is megegyezés születik, elhárul az idő előtti parlamenti választások veszélye Csehországban. A körvonalazódó megállapodást a három párt vezetésének, majd a kormánynak is jóvá kell hagynia. Ha a három koalíciós párt nem tudna megegyezni, rövid időn belül előre hozott parlamenti választásokat rendezhetnének Csehországban.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.