Januárban 1,084 millió volt az állástalanok száma Görögországban, ahol novemberben került 1 millió fölé a munkanélküliek száma. Tavaly 17,7 százalék, 2010-ben 12,5 százalék volt az átlagos munkanélküliség Görögországban.Az Elstat adatai szerint a 15 és 24 év közöttiek körében 50,8 százalékos volt a munkanélküliség januárban. Egy évvel korábban a ráta 37,1 százalék volt. Az euróövezetben a januári munkanélküliség átlagosan 10,7 százalék volt.Utcai tüntetés AthénbanAP / Thanassis StavrakisA görög gazdaság ötödik éve van recesszióban. Hivatalos várakozások szerint idén 5 százalékkal zsugorodik a hazai össztermék (GDP).
Rekordon a munkanélküliség Görögországban
Görögországban rekordszintre, 21,8 százalékra nőtt a munkanélküliség januárban a decemberi 21,2 százalékról az Elstat, a görög statisztikai hivatal csütörtöki közlése szerint.
Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a beszervezésének kísérletéről szóló dokumentumokat
Fejes Pétert megválasztották a legfőbb ügyésznek, megint összekapott Magyar Péter és Pócs János
Egy hétre kitiltották a parlament épületéből a HírTV két munkatársát
Magyar Péter: Pócs János csalt a szavazásnál
A miniszterelnök a házbizottság összehívását, és a fideszes képviselő „súlyos, arányos megbüntetését” kérte.