Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A helyhatóságok és az állam közötti feladat- és forrásmegosztás bizonytalansága miatt nem tolonganak az önkormányzatok pénzintézetüknél, hogy átalakítsák korábbi tartozásaikat - írja a keddi Napi Gazdaság.
A lap megkeresésére az OTP-nél elmondták, az önkormányzati finanszírozási rendszer egyelőre nem ismert átalakításai a helyhatóságokat kivárásra késztetik. A bank egyelőre nem kötött szerződést a február végén bejelentett, önkormányzati árfolyamgát-megoldás kapcsán, a második félévben azonban már érdemi elmozdulásra számít a pénzintézet.
Az OTP csak kötvényekre érvényes ajánlata három évre 200 forinton biztosít árfolyamgátat a svájci frankban eladósodott önkormányzatoknak, a rögzített szint feletti rész a háromhavi Bubor plusz 1,5 százalékon kamatozik majd, az alapkövetelés esetében pedig minimum 50 bázispontos kamatfelárat számol fel a pénzintézet. A Magyar Bankszövetségen belül külön munkacsoport dolgozik megoldási javaslatokon, illetve a pénzintézetek egyedileg is egyeztetnek a településekkel.
A Raiffeisen Bank aktívan közreműködik a szektor átalakításában, ami az önkormányzatok oldaláról teljes vagy részleges reorganizációt, banki részről pedig a hitelek, kötvények egyedi döntésen alapuló restrukturálását jelentheti - mondták el a lapnak az önkormányzati (kötvény)hitelezés terén piacvezetőnek számító banknál.
A települések helyzete eltérő, mint ahogy a hitelek, kötvények kibocsátásának körülményei, a futamidő, az árazás és a biztosítéki rendszer is egyedi - a bank szerint ezért egy egységes, termékszintű megoldás nem is érhetné el a kívánt célt. A pénzintézet olyan konstrukcióban érdekelt, amely időt ad arra, hogy az átalakítás zökkenőmentesen menjen végbe, a helyhatóságok elkerüljék az adósságrendezési eljárásokat, a vagyonvesztést, illetve biztosítja, hogy a kihelyezett kölcsönök és lejegyezett kötvények megtérüljenek - közölték a Raiffeisennél a Napi Gazdasággal.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Elvitték az 1,4 milliárdos főnyereményt.