Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Jóváhagyta a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról, valamint az 1997-ben kötött szindikátusi és menedzsmentszerződés megszüntetéséről szóló előzetes megállapodást a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Tarlós István főpolgármester indítványát 23 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett fogadták el. A tartózkodók szocialista képviselők voltak.
A városvezető múlt hétfőn állapodott meg előzetesen Jean-Louis Chaussade-dal, a francia Suez Environnement S.A. vezérigazgatójával a vízművek visszavásárlásáról. Ennek értelmében három részletben, az aláírástól számított két éven belül vásárolná vissza a kisebbségi részvénycsomagot a főváros.
A befektetői részvények átruházásával, valamint a szerződés megszüntetésével kapcsolatos teljes tranzakciós érték nettó 15,1 milliárd forint. A részvényekért fizetendő vételár teljes összege 12,094 milliárd forint, amelyből a főváros az adásvételi megállapodás zárásakor 8,25 milliárd forintot fizet ki, míg az aláírást követő két éven belül 3,844 milliárd forint kifizetése lesz esedékes, két egyenlő részletben.
A teljes árban benne van a társaság több mint 2,5 milliárd forintos adósságállománya is. A befektetők az első negyedévre csaknem 469 millió forint menedzsmentdíjra jogosultak március 31-ig, azonban április 1-je után már nem jár nekik díj.
A befektetők a tulajdonukban lévő részvények értéke 10 százalékának megfelelő kamatra jogosultak minden év december 31-ig, így év közbeni visszavásárlás esetén a vásárlás napjáig az éves kamat arányos része jár nekik. A megállapodás aláírása után a befektetőket nem illeti meg további osztalék az idei évben.
A főpolgármester korábban kiemelte azt is, hogy a befektető úgynevezett szavatossági nyilatkozatot tett, vagyis kijelentette, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesítette. A végleges megállapodás aláírásának május 8. a határideje.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Újabb izraeli és amerikai tervek szövődtek a gázai palesztin lakosság kitelepítésére, miközben a háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos hatalmi paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Minden évben 500 milliárd forinttal többet költene egészségügyre a Tisza-kormány.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.