Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Európai Unió hozzájárult, hogy a magyar állam kárenyhítést fizessen a kolontári gazdálkodóknak.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleményéből kiderül, hogy az engedély péntektől hatályos, így azonnal megkezdődhetnek a szerződéskötések. Összesen 68 mezőgazdasági vállalkozó nyújtott be kárigényt a megsemmisült terményekre, illetve állatállományra.
A közlemény szerint a kárenyhítés azoknak a mezőgazdasági termelőknek és feldolgozóknak jár, akik anyagi kárt szenvedtek a vörösiszap-katasztrófában, és ezt a szakértői vélemények is alátámasztják.
A kárfelmérések után megállapították, hogy közel 1,4 milliárd forintos kár érte a helyi gazdálkodókat és termelőket. A VM a katasztrófa után 350 millió forint azonnali gyorssegélyt adott a károsultaknak. A fennmaradó rész kifizetéséhez járul hozzá most az Európai Unió. A kifizetés agrártámogatásnak minősülnek, ezért kell hozzá a brüsszeli beleegyezés - emlékezetet a minisztérium közleménye.
A MAL Zrt. Ajka melletti egyik tározójának a gátja 2010. október 4-én szakadt át, és több mint 1.8 millió köbméternyi vörösiszap ömlött rá a térségre. Az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. A gátszakadást követően mintegy 300 hektár termőterületről kellett összegyűjteni a szennyezést, a kármentesítés 800 hektárt érintett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.