A Fidesznél is jobban ment az LMP-nek

Mintegy 284 millió forint bevételről és csaknem 143 millió forint kiadásról számolt be a Lehet Más a Politika (LMP) 2011-es gazdasági évről készített és a Hivatalos Értesítőben megjelent jelentésében.

  • MTI MTI
A Fidesznél is jobban ment az LMP-nek

A tavalyi évet mintegy 140 millió forintos plusszal zárta az ellenzéki párt, tagdíjbevételei 4 millió forintot tettek ki, az állami költségvetésből 249 millió forinthoz jutott; adományokból 11 millió folyt be a pártkasszába, az "egyéb bevétel" 19 millió forint volt.

Az LMP működési kiadásai több mint 84 millió forintot emésztettek fel, eszközbeszerzésre egy, politikai tevékenységre 25 millió forintot fordítottak, az egyéb kiadások összege mintegy 32 millió forintra rúgott tavaly.

A Hivatalos Értesítő korábbi számaiban megjelent beszámolókból kiderült, hogy a parlamenti pártok közül a Fidesz mintegy 130, az MSZP csaknem 73, a Jobbik 160, a KDNP pedig nagyjából 47 millió forintos többlettel zárta a 2011-es évet.

LMP-s akció a Kossuth téren, 2011-ben
Végel Dániel

- A HVG múlt heti cikke a témában.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.